A lengyelországi minimálnyugdíj összegével egyenlő, vagyis 98,5 ezer forintnak megfelelő 14. havi nyugdíjról szóló törvényt szavazta meg csütörtökön a lengyel parlamenti alsóház, a szejm.
Az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege - immár időkorlát nélkül - marad 28.500 forint, az árvaellátás minimuma pedig - szintén időkorlát nélkül - marad 24.250 forint - mutat rá legfrissebb írásában Farkas András nyugdíjszakértő.
A KSH friss tanulmánya szerint Magyarországon minden ötödik ember öregségi nyugdíjban részesült 2019 elején, arányuk az összes ellátotton belül Budapesten volt a legmagasabb. Kiderül az is, hogy a legtöbb nyugdíjat a budapestiek tehetik zsebre, miközben a három alföldi megyében az átlagnyugdíj még a 121 ezer forintot sem érte el.
Tudtad, hogy Magyarországon 2050-re meghaladja a 40%-ot a legalább 55 évesek aránya a teljes népességen belül? És azt, hogy 30 év múlva már csak két aktív korú tart el egy nyugdíjast? Az Eurostat friss elemzésében azt nézte meg, milyen a nyugdíjasok élete és helyzete az EU-ban, ebből többek között kiderül az is, hogy itthon a 65 évesek hátralevő várható élettartama a férfiak esetében 14 év, a nők esetében pedig 18 év környékén van. Az érdekesebb ábrákból szemezgettünk mostani cikkünkben.
Hatvanöt év lesz a nyugdíjkorhatár Csehországban. Hosszú viták után ebben állapodott meg a kormánykoalíció három pártja csütörtökön Prágában.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.